A Közép-Magyarországi Szociális Ellátó Nonprofit Kft-t 2014-ben azzal a céllal alapítottuk, hogy az amúgy is "nehéz" helyzetű önkormányzatok nyakából levegyük a működtetés terhét, és eredményesebbé, még inkább gazdaságossá tudjuk tenni a szféra működtetését. Önkormányzatokkal akár közösen további lehetőségeket aknázzunk ki. A hely adottságait figyelembe véve a gondozotti létszámot bővíteni tudjuk, ez által lehetőséget adva az idős kort megélt embereknek állapotuknak és betegségüknek megfelelően történő elhelyezésére.

2015. január elseje óta Ennek a kezdeményezésnek fészke ez a kis zalai község, Csömödér!

Terveink között szerepel önkormányzati ingatlan hasznosítással, piaci alapú, idősek otthoni ellátása, gondozása is.

Rendszeresíteni szeretnénk a szociális szakmai napokat, egybekötve, egészségmegőrző, egészségnevelő, elsősegélynyújtás témájú előadásokkal, a község és környező települések bevonásával, színesítve ezzel a közösségi életet.

Célunk a fenntarthatóság, a rentábilis működtetés, fejlesztés, és természetesen nem utolsó sorban az ellátás-gondozás minőségbeli javítása!

Röviden az otthonról:

1980 január 21-én idősek nappali ellátását biztosító intézményként alakult, melyhez később integrálták a házi gondozást is 5 község területén.

1980-1991 között Területi Gondozási Központként működött.

1992-1994 között 10 férőhelyes szállást biztosító Idősek Klubja.

1994-től tartós bentlakást nyújtó intézményként működik 20 férőhellyel, melyet fokozatosan bővítetünk és jelenleg 42 idős ember elhelyezése biztosított.

2015.január 1-től fenntartó a Közép-Magyarországi Szociális Ellátó Nonprofit Kft.

A községen belül a központban, jól megközelíthető helyen van. Szomszédságában a szépen parkosított Hősi Emlékmű található.

A legutolsó fejlesztést követően az épületben helyet kapott egy imaterem, melyben minden hónap első szombatján szent mise van, melyre a faluból is jönnek idős emberek. A lakószobák tágasak, világosak, 2 és 4 ágyasak. Az épület a közösségi élet és a különböző rendezvények céljára megfelelő nagyságú teremmel rendelkezik. Az intézmény mindkét szárnyában 2-2 jól felszerelt fürdőszoba vehető igénybe a tisztálkodáshoz, illetve saját mosodával is rendelkezik. Az ágyneműk mosása helyben történik. Az épület teljes egészében akadálymentes.

Az intézményben dolgozók szakképzettsége 100%-os. Az előírt szakképzések folyamatosak. Az intézményben hetente egyszer orvosi ellátás biztosított, de sürgős esetben bármikor hívható háziorvosunk, aki egyben az intézmény orvosa is. A mentálhigiénés és a terápiás célú foglalkoztatást 1 fő mentálhigiénés és foglalkoztató nővér látja el. Napi ötszöri étkezést nyújtunk, melyből egy meleg étkezés délben és heti két alkalommal meleg vacsora.
Az intézményben, az ellátottak személyiségi- és szabadságjogait maximálisan tiszteletben tartjuk. Érdekképviseleti fórum működik és kellő rendszerességgel lakógyűléseket tartunk, ahol az idős emberek igényeit figyelembe véve alakítjuk a gondozás minőségének javítását.
Az intézménybe felvételt nyerhetnek elsősorban a helybeliek, másodsorban Magyarország időskorú lakói. A felvételüket kérők várólistára kerülnek az elhelyezés előtt két alkalommal előgondozást végzünk a törvény által előírtak szerint. A felvételi kérelmeket az intézményvezetőnél lehet benyújtani.
Látogatások rendje: az intézmény minden nap, korlátozás nélkül látogatható. Elmondható, hogy a hozzátartozókkal a kapcsolattartás jó, rendszeresen látogatják rokonaikat.

Otthonunk a nyugodt környezet mellett segítőkész, odafigyelő munkatársakkal, készséggel szolgálja kedves lakóit. Az igényesen berendezett szobák, a 24 órás nővérszolgálat, a változatos étkeztetés, a széles programkínálat mind lehetőséget biztosít arra, hogy lakóink teljes kényelemben legyenek.

További információért, kérjük, keressen fel minket elérhetőségeinken.